Hashi protokoll tapasztalatok 3.: Vissza az AIP alapjaihoz

Végre vége! Nem mondom, hogy kibírhatatlanul nehéz volt, de azért jó túlesni rajta. Izabella Wentz Hashimoto protokolljának három lépcsőfoka közül kétségkívül az utolsó, az emésztőrendszert kikupáló hathetes program igényelt a legtöbb előkészületet, tervezést, és ez tartott a legtovább is. Rengeteg gondolat kavarog a fejemben a protokollal, a vég(?)eredménnyel és a merre továbbal kapcsolatban. Úgyhogy most csak fogom, és belevágok. Olvasd végig, ha érdekel! 😉

Emésztőrendszer-protokoll: a játékszabályok

Azért, hogy a kis beleimnek legyen lehetőségük a gyógyulásra, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, valamint a nem túl megerőltető testmozgás mellett a következőkre kellett figyelnem:

1. Reakciót kiváltó ételek kiiktatása a Root Cause Autoimmune Diet (tulajdonképpen AIP) segítségével.

2. Enzimek bevitele: husit tartalmazó étkezések után betain-hidrokloridot szemezgettem pepszinnel, étkezések között pedig marékszámra kellett tolni a szisztémás enzimeket, amelyek természetes immunmódosítóként segítettek nekem.

3. A bélflóra egyensúlyának helyreállítása: sokszínű étkezéssel (kontra restriktív diéta?), fermentált zöldségekkel és 50-3600 milliárd CFU-s probiotikumokkal. (Az enyém csak 50 milliárdot tartalmazott.)

4. A bélfal egészséges táplálása csontlevessel, l-glutaminnal, cinkkel, NAC-vel, omega-3-mal és D-vitaminnal.

A megvalósítás

Úgy gondolom, egész ügyes voltam a kivitelezésben (nemhiába, van már némi tapasztalatom a restriktív diéták területén 😏). Nem volt persze minden tökéletes: nem ettem napi szinten csontlevest, egy kirándulásunk alkalmával pedig jól be is csipszeztem, ami – AIP összetevők ide vagy oda – napokra betett az arcbőrömnek. Ja, és a betain-HCl adagomat is benéztem, mert nem étkezés után, hanem közben vettem be a bogyót (a kis zöld jegyzetem, amit mindjárt megmutatok, nem volt éppen pontos). Egyre többet. Az adagodat ugyanis úgy határozod meg, hogy folyamatosan növeled az egyszerre beszedett mennyiséget mindaddig, amíg bármilyen kellemetlen tünetet nem tapasztalsz. Ha pl. 4 szemnél enyhe gyomorégést érzel, akkor tudod, hogy a te adagod 3 bogyó. Nos, én 6 kapszulánál kezdtem el gyanakodni, hogy valamit rosszul csinálok. Étkezés után 2-3 is elég volt.😒

A fenti kis perpatvar szépen mutatja, hogy ezúttal miért volt szükségem egy bogyómenetrendre ahhoz, hogy követni tudjam, a bogyóim közül melyikből, mennyit, hányszor, mikor és mivel vagy mi nélkül kell bevennem. Bizonyám, a kupakra firkálás most nem volt elég. Kicsit fura így élni heteken keresztül, tudom, de szerintem ez az adagolás brain fog nélkül is feladta volna nekem a leckét. Így nézett ki a kisokosom:

Az étrendkiegészítők áráról inkább nem is beszélek, mert a gondolat is stresszreakciót vált ki nálam. De ha egyszer elhatároztam magam, akkor többé már nem szabad visszanézni, ugye? Ez az "egyszer élünk, költsük minden pénzünket bogyókra!" mentalitás annyira bejött, hogy az enzimek napi 15-ös adagját az utolsó hétben 30-ra emeltem (igen, ilyet szabad). Mert ahhoz, hogy a hatodik hét végéig kihúzzam, rendelnem kellett még egy dobozzal, és hát így jött ki a matek.

A program elején sokszor eltúloztam a reggeli szénhidrátbevitelemet (hála az örök kedvenc főzőbanánnak és a szilárdabb halmazállapotú AIP reggelik újrafelfedezésének). Ezt úgy vettem észre, hogy reggeli után kicsit kielégületlennek éreztem magam, hiába figyeltem az extra fehérje- és zsírbevitelre, olyan egysíkúnak tűnt az étkezés. Ezért a negyedik hétnél visszatértem a smoothie-mhoz, ami a hidegebb időben nem túl csábító, viszont nem kell rajta sokat agyalni, gyors, tápláló, és egyszerűen jobbak a délelőtteim tőle.

Ami miatt ebben a 6 hétben nem voltam boldog:

Az AIP eliminációs szakaszán már egy jó ideje túlléptem. Voltak olyan ételek, amiket szépen visszavezettem és probléma nélkül eszegettem. Erre most 6 hétre vissza kellett mennem a 0. lépcsőfokra. Mert ha már csinálom, hát csináljam rendesen, nem? Nem tagadom, ez néha eléggé frusztrált, néhány étel (újra)elhagyását teljesen fölöslegesnek éreztem. Ezért kompromisszumként már az ötödik hét után elkezdtem az olyan hozzávalók visszavezetését, amelyeket a kis kísérletem előtt is gond nélkül ettem.

Ami nagyon bejött:

A Wentz protokollja (ebbe beleértve az utolsó, hathetes lépcsőfokot is) nem életfogytiglani ítélet. Nem az a cél, hogy az idők végezetéig burokban tartson bennünket és nullára csökkentsen minden olyan tényezőt, aminek bármi köze lehet a Hashi kialakulásához. Azzal, hogy kis időre csökkentjük a terhelést, és értékes tápanyagokkal látjuk el a szervezetünket, erősebbé tesszük magunkat azokkal a terhelésekkel szemben, amelyek 100%-os elkerülése úgyis lehetetlen. A cél az ellenállóképesség növelése. Az alapötlet az, hogy ha a protokoll alatt megtanultakkal felvértezve javítani tudjuk a májunk, mellékvesénk és beleink egészségét, akkor később nem jelent majd akkora gondot, ha egy hónapban egyszer átgyalogolunk a drogéria parfümrészlegén, negyedévente becsúszik egy 5 órás alvás vagy szülinapunkon megeszünk 2 szelet mandulalisztes tortát telis tele antitápanyaggal.

Az a tény, hogy a program időkorlátos, segítség lehet azoknak, akiknek egyelőre túl elrettentő lenne valamiféle végleges életmódváltásba belevágni. A három hónap kicsit kevésnek tűnhet a világmegváltáshoz, viszont elég arra, hogy 1) adjon nekünk egy lökést a jó irányba és 2) egy-egy dolog akár észrevétlenül is beépüljön a mindennapos rutinunkba (lásd nálam a smoothie).

Persze azért a harmadik hónap leteltével sem érdemes elkezdeni keményen alkoholizálni, buliból munkába járni és úgy nekimenni a sarki pékségben a túrós batyunak, mint barom az anyjának. A betegséget előidéző életvitelünknek bizony valószínűleg újra betegség lenne az eredménye. Mert ahogyan a híres idézetből (ami egyáltalán nem Einsteintől származik) megtudhatjuk: "Az elmezavar nem más, mint amikor újra és újra ugyanazt tesszük, más eredményre számítva." Érdemes viszont itt-ott feszegetni a három hónap alatt felállított korlátokat figyelve arra, hogy a TE szervezeted hogyan reagál a próbatételre. (Például itt-ott egy kis akut stressz néhányunknál jót tesz a kognitív képességeknek, az ételek visszavezetése pedig nagyon fontos ahhoz, hogy minél kiegyensúlyozottabban táplálkozhassunk. A végcél ugyanis az, hogy érzékenységtől függően a lehető legváltozatosabb étrendet fogyasszuk. Ettől lesz boldog a bélflóránk és mi is.)

Emellett a protokollnak köszönhetően világosabbá vált, milyen kiegészítőkre van szükségem. Rá kellett jönnöm, hogy – nem is olyan meglepő – a magnéziumtól szuperül alszok, a B-komplex pedig csodákat tesz az energiaszintemmel. Régebben nem szedtem B-vitaminokat, mert elvileg az étrendem biztosította a B-vitaminok ajánlott mennyiségének néha jóval több mint 100 százalékát. Ettől függetlenül a kicsit bágyadtabb és olyan általánosságban undokabb reggeleken szinte azonnal érzem a B-komplex hatását. Vízoldékony vitamin lévén nem kell aggódnom a túladagolás miatt, így a B-vitaminok a jövőben is a reggeli rutinom részei maradnak. Az autoimmun betegeknek ajánlott, zsíroldékony D-vitaminnal már kicsit okosabban kell bánnunk. Az utóbbi 6 hét 5000 egységes gigaadagja után (aminek hallatán a dokimnak nagyra kerekedett a szeme) kértem egy tesztet, amely szerint most épp a referenciatartományon belül vagyok (juj, mi lehetett előtte?), viszont a 36 ng/ml-emmel még mindig messze állok a Wentz szerint optimális 60-80-as tartománytól. A ferritinszintemmel is hasonló a helyzet. Úgyhogy kúraszerűen a jövőben is szedni fogok vasat és D-vitamint, ezen ne múljon!

Hogy áll a szénám a program végén?

A hathetes bél-kaland alatt voltak hullámvölgyek. A kezdeti "tök jó, nem zabálom túl magam, és soha nem puffadok" után jött 2 hét, amikor nem bírtam betelni a kajával. (Ezt tudatos menütervezéssel valószínűleg ki tudtam volna küszöbölni.) Tetszett viszont, hogy amikor – minden bátorságomat összeszedve – kókusztermékeket ettem, nem lettem tele ragyával (ahogy egyébként ilyenkor szoktam) és az NAC sem okozott ezúttal viszkető kiütéseket. Az, hogy ezek az immunreakciók elmaradtak, egy elég biztató jel volt. A premenstruációs tüneteim nagyon szerények voltak, rendszeres voltam, jöttek olyan időszakok, amikor szokatlanul jó volt a kedvem, elkezdtem tervezni a jövőmet. Érdekes, hogy az ember életkedvének és személyiségének mennyi köze van az egészségi, tápláltsági állapotához, a hormonális egyensúlyához, valamint a bennünk lévő bacik egyensúlyához. Észrevettem, hogy kicsit pozitívabban látom a mindennapjaimat, nehezebben lesz tele a t*köm. Ez elég fontos. 😁 Jó-jó, persze még mindig akadnak rosszabb napjaim is, de úgy érzem, hogy nagy általánosságban több időt töltök önmagamként, mint önmagam árnyékaként.

És hogy mit mondanak a számok? Összeszorítottam a fogam, és kértem egy pajzsmirigyspecifikus laborvizsgálatot. Mit ne mondjak, eléggé megörültem az eredménynek. Persze nem lett tökéletes – az ötéves kalandozásom alatt rá kellett jönnöm, hogy az én utam nem az egy dologra rátapintós, varázsütéses út. Az aTPO-m (e szerint a labor szerint) nem ment 900 alá, viszont a TSH-m soha nem volt még ilyen közel a 2-höz (tudod, a funkcionális dokik szerint 1-2 az optimális): a tavalyi 3,77 helyett most 2,19. Juhú! Az aTg-m a 3 évvel ezelőtti 247 helyett (igaz, régen volt, és lehet, hogy nem is Wentz programja segített, de legalább tutira nem is ártott) most 3. Tudom, hogy a számoknál sokkal fontosabb az, hogy hogyan érzem magam, de azért jót tesz a kis kocka lelkemnek némi papír alapú megerősítés is. :)

Tisztában vagyok azzal, hogy az egészség nem 3 hónapos programokról szól. Most csak úgy esett, hogy az én utazásomnak dr. Wentz párhetes projektje is a része lett. Igazából nem is tudom, pontosan mennyit köszönhetek a programnak. Nem csináltam előtte-tesztet (kinek van arra pénze és/vagy ideje!), és a megfigyelt változások is eléggé szubjektívek (de persze nem kevésbé fontosak). Ettől függetlenül örülök annak, hogy kipróbáltam, és – mivel a kockázat egy ilyen intervenciónál nagyon alacsony – nem tántorítanék el senkit attól, hogy adjon ennek a programnak egy esélyt. Azt megteszik a költségek. A jó kiegészítők ára ugyanis elég borsos. Totálisan megértem, ha valakinek nincs erre pénze. Bár Wentz megközelítésében a tápanyagpótlás nagyon fontos, a protokoll szerencsére nemcsak a kiegészítők varázserejére hagyatkozik. Rengeteg olyan tipp/szabály van, amit ha betartunk, nagy eséllyel javíthatunk azon, hogyan érezzük magunkat.

Hova tovább?

Fura visszanézni a kezdetekre. Az öt évvel ezelőtti összeomlásom után jópár hónappal megkaptam a diagnózisomat. Az akkor elérhető forrásokból ennyit tudtam meg: az autoimmun betegségeknél minden erőfeszítés hiábavaló, ezt osztotta a gép. A Hashimoto egyébként sem gáz, tök jól el lehet vele éldegélni. Ha elég szarul leszek papíron is, majd kapok bogyókat, amik biztosítják az életbenmaradáshoz szükséges hormonmennyiséget. Hellyel-közzel. Szerencsére "gyanús vudu" források is bekeveredtek a Google-kereséseim eredményei közé, amiket eleinte még akkor is ignoráltam, ha dr. volt a szerző neve előtt. Aztán mégiscsak elkezdte piszkálni a fantáziámat ez az egész perpatvar a glutén, stressz és más flancos dolgok körül, a sikersztorikat olvasva a kísérletezőkedvem végül győzedelmeskedett a kétségbeesésem fölött. (A krónikus betegségek alternatív kezeléséről és gyógyításáról szóló források pedig csak szaporodnak.)

Azóta csináltam az egészségem szempontjából hasznos és káros dolgokat is. Éreztem magam önmagamként és ramatyul is. De a lényeg: megtanultam, hogy az egészségem mégiscsak az én kezemben van, a döntéseimnek következménye van (az is egy döntés, ha úgy határozok, nem teszek semmit másképp, mint eddig). Folyamatosan próbálkozok, és hálás vagyok magamnak, hogy így döntöttem. A próbálkozásaim eredményeképpen megtanultam kicsit jobban figyelni magamra, venni a testem jelzéseit, és azt, hogy szarul érezni magad a bőrödben – bár ma nagyon népszerű – egyáltalán nem normális.

Dolgozok azon, hogy ennek az utazásnak a számomra hasznos hozadékai beleépüljenek az életembe úgy, hogy végső soron mégse ezek határozzák meg a mindennapjaimat. Úgy gondolom, az egészségesebb életmód olyan, mint bármi más készség, ha eleget gyakorlod, különösebb odafigyelés nélkül is érzed majd, mi a jó irány. Szeretnék egyúttal kicsit nagyobb teret adni az ösztönös megérzéseimnek, és elengedni a túlagyalást. A teljes életünk nem foroghat az egészség körül – hiszen ironikus módon ez egyáltalán nem egészséges. Az egészségünkre viszont szükségünk van ahhoz, hogy teljes legyen az életetünk, hogy jelen legyünk a saját és a szeretteink életében, legyen esélyünk a legjobbat kihozni magunkból, megértőnek és türelmesnek lenni másokkal szemben és döntésről döntésre, önmagunkkal kezdve jobbá tenni a világot.

Ennyit erről. Vigyázzatok magatokra! Boldog karácsonyt és tényleges egészségben gazdag új évet kívánok!