AIP gírosz: mediterrán csirke kapros-fokhagymás öntettel
A gíroszt mindenki szereti, és pont. Az most teljesen mindegy, hogy az olajszagban úszó gyorsbüfék fonnyadt kifliben (még csak nem is pitában) tálalt jól befűszerezett nyesedékéről vagy az autentikus látszatra adó forgó nyársas, görög nevű kajáldák szépen díszített tálairól beszélünk, a gíroszt veszik-viszik, mint a cukrot. Ugye szerinted is van valami fura módon kielégítő a husi-zöldségek-szósz-szénhidrátbomba négyesében?
Ezt a kényeztetést szerencsére az AIP követői is élvezhetik. Egyszerűbben, mint gondolnád. Csupán a husit és az öntetet kell előkészítenünk, és napokig lakmározhatunk ebből a pillanatok alatt összedobható, színes és nem utolsósorban nagyon laktató ételből.
A hús
Hozzávalók:
1,3 kg csirkehús (szerintem combbal a legfinomabb)
1 ek kókuszzsír/avokádóolaj/zsír
5 tk szárított oregánó
3 nagy gerezd fokhagyma lereszelve
1,5-2 tk só
3/4 tk őrölt szerecsendióvirág
1/4 tk fahéj
Elkészítés:
1. A fűszereket és a zsiradékot egy kisebb tálban összekeverjük.
2. A husit bőröstől-csontostól egy hőálló edénybe helyezzük és bemasszírozzuk a fűszerkeverékkel, majd néhány órára hűtőbe tesszük.
3. 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 45 percig sütjük.
Az öntet:
Hozzávalók:
340 gramm nagyon puhára főtt karfiol
1/2 citrom leve
1/2 tk só
60 g kókuszzsír/sertészsír/avokádóolaj
1 nagy gerezd fokhagyma lereszelve
1 ek szárított kapor
Elkészítés:
1. A hozzávalókat simára turmixoljuk, majd a szószt hűtőben tároljuk.
A sali:
Bármi, amihez kedved szottyan, például:
- salátalevelek
- reszelt répa vagy cékla
- olívabogyó
- lila- vagy újhagyma
- retek
- uborka
- zellerszár
Extra szénhidrát:
- adagonként fél főzőbanán vagy fél édesburgonya, ha kicsit óvatosabb szeretnél lenni a szénhidráttal, akkor egy darabka zellergumó hasábokra vágva
- kókuszzsír vagy zsír a sütéshez
Nincs is más hátra, mint összedobni a frissen illatozó gírosz-tálunkat. Valahogy így:
1. A megsült husit leszedjük a csontról és csíkokra vágjuk. Egy főre kb. 100-150 grammnyit számolhatunk.
2. Közepes lángon két serpenyőt felforrósítunk. Az egyikbe egy evőkanál zsiradékot (kókuszzsír, avokádóolaj, sertészsír) teszünk, és pár perc alatt, néha átmozgatva megpirítjuk rajta a húscsíkokat. Ha szeretnénk, extra oregánóval és szerecsendióvirággal is fűszerezhetjük.
3. A másik serpenyőbe annyi zsiradékot rakunk, hogy beterítse az edény alját. Egy rétegben beletesszük a hasábokra vágott zöldségeket és egyszer megfordítva készre pirítjuk a hasábok két oldalát.
4. Egy tányérra halmozzuk a friss zöldségeket (ne legyünk szégyenlősek, általános iránymutatás, hogy tányérunk 75-80%-át zöldségeknek kell kitenniük), a pirított húst és a sült zöldségeket, majd az egészet nyakon öntjük a kapros-fokhagymás szósszal. Ennyire egyszerű :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése