Karamellizált hagymás mártogatós (paleo, AIP, Whole30)


Az AIP diétát követők körében sokszor esik szó a meal prepről (étel-előkészítés). Ez azt jelenti, hogy fogod az ipari mennyiségben beszerzett hozzávalóidat, felszabadítasz egy napot az életedből és nagyüzemi konyhák által megirigyelt ütemben napokra vagy - ha elegendő fagyasztókapacitással rendelkezel - akár hetekre előre legyártod az étkeidet. Ha nap mint nap bonyolultabb, hosszabb elkészítési idejű ételeket szeretnél enni, akkor mindenképp érdemes rászánni az időt a meal prepre, hiszen így később a mindennapos hosszadalmas főzések helyett csak előkapod a napi menüdet, melegíted és már eheted is.

Na de mi van azokkal az egyszerű halandókkal, akik per pillanat nem tudnak super(wo)man módjára több tucatnyi kaját legyártani? Bevallom, én sem vagyok egy nagy meal prep zseni. Akármilyen jó is csak úgy elővarázsolni a hűtőből az aktuális napi kosztot, engem elrettent a tervezés, beszerzés, órákon át tartó darabolás, sütés-főzés, csomagolás. Ezért csaknem mindennap főzőcskézek, néha többet, néha kevesebbet, ahogy jólesik. Vannak azonban olyan napok, amikor egyszerűen nem fér bele több annál, minthogy ebédidőben kutyafuttában beledobjak egy szelet halat, marha- vagy birkahusit vagy néhány darab májat egy serpenyőbe és bruttó 20 perc alatt valami ehetőt pakoljak a tányéromra. És bizony van, hogy ez egy héten többször is megesik. Egy idő után elég unalmasnak hangzik, ugye? Aggodalomra semmi ok, ekkor sietnek ugyanis segítségemre a különböző öntetek, szószok, mártások.

Egy gazdag AIP pesto, paradicsommentes ketchup, bizsergetően üde avokádókrém, füstölt "sajt"-mártás, a mustár helyett is remekül teljesítő tormás szósz vagy éppen ez a karamellizált hagymás mártogatós igazi ünnepet varázsol a tányérunkra és fantasztikus íz- és színkavalkáddal dobja fel a legegyszerűbb ételeket is. Tehát: ha nincs idő főzni, a szószokkal bebiztosíthatjuk magunkat ;) Így szabadnapunkon a teljes heti menü helyett elég, ha csak egy-kétféle szósszal készülünk az előttünk álló hétre. Ezzel a kis trükkel a legunalmasabb kosztot is izgalmassá lehet varázsolni.

A szószokat nem nehéz összedobni, könnyen lehet belőlük többszörös adagot készíteni, nem igényelnek semmiféle speciális eszközt: csak egy turmixgép vagy botmixer kell hozzájuk, de néha egy villa is megteszi - ez igaz erre a mártogatósra is. Csupán 4 egyszerű hozzávaló és pár perc valódi munka, a végeredmény pedig magáért beszél.

Hozzávalók: 

  • 1 fej hagyma kisebb kockákra vágva
  • 2+3 ek zsír vagy kókuszzsír
  • 250 gramm puhára főtt karfiol
  • 1/2 tk



Elkészítés:

1. Egy serpenyőben felhevítünk 2 evőkanálnyi zsiradékot, hozzáadjuk a hagymát, néhányat keverünk rajta erősebb lángon. Majd kisebb fokozatra kapcsolunk és alacsony-közepes lángon pároljuk-karamellizáljuk a hagymakockáinkat néha megkevergetve addig, amíg szép bronzos árnyalatot nem kapnak. Ez akár 30 percig is eltarthat, de ez idő alatt nem igényel különösebb törődést.

2. A karamellizált hagymát a puhára főtt karfiollal, a maradék zsírral és a sóval együtt összeturmixoljuk. Az sem baj, ha maradnak a mártogatósban nagyobb hagymadarabok. Sőt, ha elég puha a karfiol, egy villa segítségével is egyszerűen mártogatós állagúra törhetjük a hozzávalókat.

Szerintem friss répával, sültekkel és önmagában kanalazgatva is nagyon finom. Te mivel fogod kipróbálni?




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések